ALKALOM szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint ALKALOM szó jelentése, értelmezése:

(al-k-al-om) fn. tt. alkalmat, tb. alkalmak. 1) Régi s a székelyeknél ma is divatozó ért. = alku, szerződési egyesség, latinul: pactum, conventio. 2) Oly körülmény, időpont, viszony, mely bizonyos cselekvéshez illik, vagy szükséges, s ahhoz mintegy módot, eszközt nyújt, illetőleg azt elősegíti, könnyebbíti. Kedvező, jó, kivánt, véletlen alkalom. Keresni, megragadni, használni az alkalmat. Más alkalommal máskép tennék, azaz más körülmények közt, más időben, viszonyban. A fővárosi lakosnak több alkalma van magát kimüvelni, mint a falusinak. A jó alkalmat kár elmulasztani, elszalasztani. Alkalmat adni, nyujtani valakinek maga kitüntetésére. Erről majd más alkalommal szóljunk. A jövő gyűlés alkalmával ismét értekezzünk. 3) Átv. és kevesbbé divatos ért. használtatik alkalmatosság, mint szállító eszköz helyett, pl. levélküldésre legjobb alkalom a posta. V. ö. ALKALMATOSSÁG. Törzse az elavult alk, melyből öszvetett alom képzővel lett: alk-alom, mint a szintén mármár elavult nyug, irg, főrt, törzsekből: nyug-alom, irg-alom, fört-elem. - Mennyiben bizonyos cselekvéshez való, illő, kellő módot jelent, alapfogalomban egyezik az alkot, alakít, alku szók törzseivel. Közvetlen származéka: alkalmas = a maga nemében olyan, kiből vagy miből valamit alakítani, képezni, csinálni lehet. V. ö. ALKU és ALKALMAS.

Betűelemzés "ALKALOM" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): .- .-.. -.- .- .-.. --- --

A szó 7 betűs karakterrel van leírva, ebből 3 magánhangzó (42.9%). Ez 4.65 százalékkal több mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 0 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 1.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: MOLAKLA.

Keresés az interneten "ALKALOM" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: ALKALOM Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika